Odajött egy csávó ma hozzám, és átadott valamit, antisztatikus fóliába csomagolva, azzal, hogy nem ismerjük egymást, de ha kibontom, az felér a bemutatkozással. Két okból féltem kicsit, az egyik, hogy tényleg gőzöm nem volt, mi van a csomagban, a másik, hogy fogalmam sem volt, ki küldhette, ugyanakkor a futár döbbenetesen ismerősnek tűnt, és lehet, hogy ha hétfőtől szerdáig nem töltök több időt reptereken / repülőkön, mint alvással, akkor rájöttem volna, ki az.
Mivel kedvesen ragaszkodott hozzá, hogy nyissam ki a csomagot, megtettem. Ez volt benne, a vonatkozó poszt reblog-kezdeményének kinyomtatott screenshotjával, a “Tessék, itt az oszcillátoros:” mondat után ezüst duct tape-pel rögzítve. Az ezüst duct tape már elkezdett nyomra vezetni, de félrevitt, hogy nem jöttem rá, hogy nem egy megjelent posztról van szó, hanem az editorról. És amiközben gyúlt az agyamban a megvilágosodás, nagyon furcsa arcot vághattam, mert a futár végülis bemutatkozott. Orosz Péter öccse volt.
Kevés alkalommal hatódom meg annyira, hogy beszélni is alig tudok, de ez most. Köszönöm.
