A kormány korporatív* logikájába egyébként tökéletesen illeszkedő kötelező kamarai tagság olyan kis mellékes apróság, ami ellen már az örök matolcsysta Michnai Attila is ki mer kelni.
*Korporatív alatt nem azt értem, hogy a nagy cégek meg minden, hanem azt, amit tényleg jelent, hogy az érdekek képviselete nem egyénileg és önkéntesen szerveződve, hanem definiált (és központilag kijelölt) csoportokban történik, vagyis a közhatalmi döntések nagy része a kijelölt csoportok (munkások, parasztok, zöldek, rockerek, stb.) közti ún. egyeztetéssel születik. Úgy, ahogy azt a Fidesz, az LMP és egyéb progresszívek nagyon szeretnék. Én meg nem.
Nekem se tetszik ez a modell, de azért szólok, hogy Ausztria hatvan éve így működik, kötelező kamarai tagságokkal és nyíltan vállalt kétpárti befolyással a korporatív rendszerre. És azt azért nem mondanám, hogy pocsékul teljesítenének a világgazdasági versenyben.
Ne kezdjük már el megint ezt a “de Ausztriában is van” magyarázkodást. Van. De nincs mellé sok minden más ott, ami itt meg igen. Nem véletlenül mondom, hogy ez egy logikába illeszkedik, és az egész már semmiképp sem védhető azzal, hogy máshol is van, mert nincs, kultúrhelyeken legalábbis. Egy-egy intézkedés mellett lehet így érvelni, de az egész, összefüggéseiben nézve, a Fidesz-kormány kevés konzisztens törekvésének egyike, ez a törekvés pedig az általuk toborzott apparátus egyetlen ismerős közegének, a 70-es éveknek a visszahozása. Ágazati egyeztetés, meg minden.
Lehet egyes intézkedéseken kiborulni, miközben az egész ellen nincs kifogás, ezt teszi Michnai, meg lehet egyes intézkedéseket védeni, és elfeledkezni az egészről, amint néhány mandineres szerző teszi. Viszont utóbbi mégiscsak mintha arra a mélyenszántó érvelésre hajazna, hogy a szar és a Michelin-csillagos séf által felszolgált fogás nagyon hasonló atomokból épül fel, szóval minek az egyes atomokat szidni.
